Ha kinézel az ablakon szinte a bőrödön érzed azt a húsba maró zimankót, ami odakint uralja a természetet. Na de mi van bent? Te minek adsz energiát? Békében vagy magaddal, a világgal, a környezeteddel, a vírussal, és a bezártsággal?

Bevallom régen Nekem sem ment a bezártság olyan könnyen. Aztán jöttek az életembe olyan történések, amikor egyedül kellett megállnom a helyem a nagyvilágban. Először pont annyira fájt és szinte húsba markoló érzés volt megélni ezt a csendet, mint amikor beköszöntött a pendémia.

Képzeld, amióta magam mögött hagytam ezt az időszakot, összeállt a kirakós és már tudom, hogy az akkori fájdalmam csak egy átmeneti nehézség volt. Egy kihívás. Egy próba. Hogy mennyire merek figyelni a legbensőbb hangomra. Mennyire merek hallgatni arra a bizonyosra, aki folyamatosan csivitel odabentről és minden lépésemről -ha kell, ha nem, de -, állást foglal? Aki – megvallom őszintén- , kicsit skizoid állapotot idézett elő.

Aztán mikor már olyan méreteket öltött ez a hangoskodás odabentről, hogy szó szerint idegesített, elkezdtem feltekerni minden ingert, ami a külvilágból érkezett -csak, hogy elnyomjam. Bömböltettem a tv-t, rádiót, állandóan lógtam a telefonon és ahol lehetett csak társaságot kerestem magamnak. Csak, hogy ne halljam. Persze mindhiába. Jött az egyre erősebb zaklatottság és hiába nem akartam tudomásul venni a szőnyeg alá besepert dolgaimat, egyszer csak megbotlottam és egy óriásit pereceltem. Felkerültem Budapestre, elkezdtem dolgozni, belekerültem egy monoton hétköznapi szürke magányos életbe, kibéreltem egy lakást, ahol teljesen egyedül voltam. Ha akartam, ha nem, muszáj voltam szembe nézni magammal és leülni, befelé figyelni, elgondolkodni. Akkor már jóleső volt az a csendes magány és elvonulás, amit eleinte elutasítottam. Végül, mint egy sötét és magányos bábból kibúvó sérülékeny, de az életre kíváncsi pillangó bújtam elő. És azt kell, hogy mondjam, szerettem ezt az átalakulást. Szerettem azt az olykor-olykor fájdalmas magányt, ami körülölelt.

Nem sokára ezek után pedig a magányos pillangó találkozott társával, aki szintén egy ilyen folyamatból érkezett meg. Aztán együtt szárnyaltak a virágos mezőkön és… a többit majd azután elmesélem, hogy egy kicsit beszéljek a jelenlegi helyzetről, az esküvőket is érintő vírusról és korlátozásokról.

Merthogy ez a járványügyi helyzet most megköveteli a bebábozódást nemcsak Tőlem, hanem mindenkitől. Te is, mint az esküvőt tervező többi jegyespár számtalan kérdéssel, kihívással és nehézséggel állsz szemben. És hiába a sok-sok probléma, utólag majd össze fog állni ám a kép. És a mostani bebábozódott állapotból szabadon és boldogan szárnyaló pillangó házaspárrá változtok majd.

Ez az időszak pedig arra jó, hogy megtanuljátok értékelni saját magatokat, az erőtöket, a társatokat és a szerelmetek. De leginkább ennek az erejét, ami átsegít Titeket ezen a nehéz helyzeten. Hiszen nem csak a szervezést kell újra kezdeni, hanem a reményt és hitet is újra kell táplálni. Ami majd az örömöt elhozza számotokra.

Azt gondolom a 2020-as év volt a bebábozódásé, a 2021-es év pedig a szerelmes pillangóké lesz majd. Azoké a pillangóké, akik nem félnek kirepülni a napfényre, akik hisznek és reménykednek a szerelmük erejében. Akik bele mernek vágni abba a megmásíthatatlan szövetségbe, amit a köztük lévő szeretet alkot.

Én hiszek benne. És remélem, hogy minden megtervezett, igazán boldogító és tiszta szeretetből fakadó IGEN felemeli ezeket a szent szövetségeket. És tudsz majd újra bízni. Hinni. Örülni. És a szerelem szárnyain tovább haladni a felkelő nap fényénél és élvezni ezt a kalandos, hosszú és boldog utazást, amit a házasság jelent.